MotherDay 365

Számolj le a kilókkal! /Számolással fogyni?- 2/

Mivel az étkezés a hatékony fogyókúra így az egészséges életmód alappillére, ezért a helyes táplálkozásra és kalória számolgatásokra, még egy bejegyzést szentelek.

Igazából az én módszerem is kezdettől fogva a kalória számolgatásán alapul. Mindig is figyeltem az élelmiszerek címkéit, a kalóriaértékeket figyelve, de sosem rögzítettem és néztem azt, hogy pontosan hány kalóriát viszek be egy nap.

Most, miután már jó ideje nem mozdult a súlyom, eldöntöttem, elkezdem írni az elfogyasztott ételeket, hogy tudjam körülbelül hány kcal-t viszek be egy nap. Először kiszámoltam, hogy mennyit kell(ene) bevinnem ahhoz, hogy megfelelő sport mellett fogyni tudjak

Azt, hogy egy embernek hány kalóriára van szüksége egy nap, a kora, a neme és a fizikai tevékenység mennyisége határozza meg.

Miután beírtam a kért adatokat az okos google kidobta, hogy 1500 kcal bevitel mellett fogok fogyni. Ezek után, kíváncsi voltam, hogy én kb. hány kalóriát viszek be. Az első nap lelkiismeretes jegyzetelése mellett szó szerint leesett az állam.

Lányok, attól függetlenül, hogy nem eszek se kenyeret, se cukrot, se fehér lisztet, se édességet… /Tehát elég hosszú a tiltó listás ételek száma  🙂   /, több mint 2000 kcal-t vittem be.

Tehát ilyen kalóriabevitel + a sport csupán arra volt elég, hogy a súlyomat megőrizzem, és nem arra, ahogy én gondoltam, jelentős súlytól szabaduljak meg.

Ennek tudatában gondoltam, hogy pár napig minden elfogyasztott ételt, italt szigorúan írni fogok és becsületesen jegyzetelem a kalóriákat, betartom az 1500 kcal-t. Gondoltam, hogy elég csak pár napig vezetni a „fogyinaplómat” és akkor tudni fogom, hogy kb. mekkora adagokat ehetek meg.

Például le kellett cserélnem a reggelimet, ami minden egyes reggel ugyanaz volt, mégpedig tej és a müzli. De miután lemértem g-ra és dl-re pontosan hogy hány kcal ez a reggeli, szomorúan vettem tudomásul, hogy a megengedett napi 1500 napi kcal- ból, már a reggelire ellövök közel 420 kcal-t. Hát ez volt az első, amin muszáj volt változtatnom.

Az ebédem nagyrészt csirkemellből és valami párolt/sült zöldség vagy salátából áll. Ezt úgy gondoltam, hogy körülbelül beleférhet. És miután lemértem tényleg tudatosult bennem, hogy az ebédem kb 500-600 kcal- ba belefér. Valljuk be, ezen sok változtatni való nincs.   🙂

Sok elveszített kilót köszönhetek ennek a  számolgatós módszernek, ráadásul nem kellett úgy sanyargatnom sem magam. A saját bőrömön kitapasztaltam hogyan működik ez, és úgy döntöttem, írok egy részletes programot a követőimnek. Ha felkeltettem az érdeklődésedet és kíváncsi vagy a saját módszeremre, de még nem iratkoztál fel, akkor iratkozz fel itt és ahogy elkészülök küldöm a programomat.

Ha nem szeretnél lemaradni, azt javaslom, most iratkozz fel itt!

Még egy dolog, ami miatt csak ajánlani tudom azt, hogy írd le miből mennyit eszel és mennyi bevitt kcal- nál tartasz. Ahogy a nap vége felé haladunk látom azt, hogy kb mennyi még a megengedett kcal bevitel és mérlegelni tudok, hogy mi az, ami még beleférhet.

DE a számolgatások mellett még mindig fontos, hogy mit eszel. Nem mindegy, hogy miből eszel meg 100 kcal-t.

Például nem igaz, hogy 100 kalóriát brokkoliból vagy cukorkából eszel meg, a testsúlyodra ugyanolyan hatása lesz.

Az igaz, hogy az összes „kalóriának” ugyanakkora az energiatartalma. Egy étkezési kalória 4184 joule energiát tartalmaz. Ebben az értelemben egy kalória az tényleg egy kalória. De a szervezet számára mégsem mindegy, mert a dolog nem ilyen egyszerű.

Ugyanannyi a kalória, mégis teljesen különböző hatással van az éhségre, a hormonokra, és az anyagcsere normál működésére. Mert egy kalória nem egyenlő egy kalóriával.

Ha még nem iratkoztál fel a hírlevelemre, de érdekel a történet folytatás,
akkor kérd az értesítést és iratkozz fel itt! 

Hamarosan jövök további részletekkel.

Horváth Anett

3 kisgyermek „nem mindig magabiztos” anyukája.

ui.
Ha szívesen velem tartasz és nem akarsz lemaradni semmiről,
iratkozz fel hírlevelemre itt!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!